
BIKA
(Április 21. - Május 20.)
A Bika évszaka a természet kivirulásáé és a mezőkhöz, a földhöz kötődő szántóvetőt jelképezi. Az e jegyben született minden erejével arra törekszik, hogy munkája termését betakarítsa. Leginkább a kitartás jellemzi, célratörő, ehhez kivételes ellenálló képesség párosul, s mindennek következtében igen nagy erőfeszítésekre képes, s legyőzi a mások számára leküzdhetetlen akadályokat is. Hosszú időn át képes a kemény munkára, s leginkább azon csodálkozik el, hogy mások nem tudnak vele lépést tartani. Ilyenkor segítőkésznek mutatkozik, de csak akkor, ha látja, hogy társai is igyekeznek leküzdeni a nehézségeket. Voltaképpen nem tesz mást, mint másokra is alkalmazza a maga számára kötelezőnek tartott szabályokat, amelyek lényege: önerőből diadalmaskodni a legnehezebb helyzetekben is, minél kevesebb segítséggel. Higgadt, békés, gondjait módszeresen és tapintattal oldja meg, mindig csak egyre összpontosítva, általában nem osztja meg magát különböző feladatok között. Semmi sem lehet túl nehéz számára, s miután kijelölte feladatát és a cselekvésirányt, nyomban munkához is lát. Cselekedetei során sohasem kockáztat, és ha még is rákényszerül, akkor pontosan kiszámítja a lehetséges következményeket, s megtesz minden biztonsági intézkedést. Mivel másokban nemigen bízik, igyekszik minél kevesebbet alapozni rájuk, és mindent aprólékosan ellenőriz. Igen jól gazdálkodik, a pénzügyi műveletek eszményi embere. Viselkedésére gyakori makacssága jellemző, a Bika az egész állatöv legnyakasabb embere. A Bika szülöttének alapvető jellemvonása a megbízhatóság. |